Régi családi fotókat nézegettem.

Most az, hogy milyen aranyos kisgyerek voltam, mellékes, mert ez mégis csak egy bútoros content, úgyhogy nézzünk szét a lakásban!

A 80-as évekbéli fiatal házaspárok álmai otthona, vágyai netovábbja egy csinos lakótelepi lakás volt.

Ki nem találnátok, miért. Mert meleg volt a lépcsőházban. És viszonylagos tisztaság. Ez még a belvárosi, „polgári” otthonokhoz képest is minőségi dolognak tűnt.

Aztán beléptél… beléptél, és mindjárt otthon érezted magad. Bárhova léptél be. Mert gyakorlatilag mind tök egyforma elrendezésű volt. (Nem is értem, miből éltek az építészmérnökök, egyszer megtervezték és passz. Mit reszelgettek még évek múlva is?)

Ez az egyformaság nagyon jól jött az akkori bútorgyártóknak! Százból kilencven nappali teljesen egyformán nézett ki.

A maradék tíz berendezése pedig még nem volt kész…

Szekrénysor, mondhatni: „kombinált szekrény”, sarokban televíziókészülék, középen hosszú dohányzóasztal, két fotel, a szekrénnyel átellenben pedig egy kanapé. Vagy kihúzható ágy. Az ajtó melletti falat meg lehetett bolondítani egy komóddal.

Szekrénysorból volt azért választék, de azt hiszem, senki nem töltött heteket boltlátogatással, lakberendezési újságok lapozgatásával, hát még internetgörgetéssel (80-as évek, ugye?)

Mielőtt magadra vennéd ezt a procc hozzáállást részemről, elmondanám, hogy a saját lakásunkat írtam le.

Ha valaki kiugrott funkcionárus lett, annak leesett egy belvárosi, nagy belmagasságú polgári lakás. És egy polgári lakásba már a csúcsok csúcsa, a szürkésbarna, seszínű koloniál stílusú szekrénysor, a masszív, faragott karfás bőrfotelek, meg a könnyezőpálma dukált, esetleg földön álló, behajló, fehér búrás állólámpa.

Na most a kiugrott funkcionárusokból lett polgároknak persze fogalmuk sem volt arról, hogy mi a jó fenét jelent az, hogy „koloniál”.

És most ugorjunk az időben, ide a mába! Hopp!

Elképesztő mennyiségű és minőségű bútor ömlik a piacra. Pedig bútort gyártani nem olyan, mint a nagy kéksárga bútoros cég bútorlapjait egy imbuszkulccsal összeszerelni. Komoly technikai háttér kell hozzá, olyan gépek, amikkel mást nagyon nem lehet csinálni. Szóval, aki bútorozásra adja a fejét, annak komolyak a szándékai.

Te pedig, kedves érdeklődő, csak böngészel és böngészel és ábrándozol és számolgatsz. Centimétereket és forintokat.

Egyszer láttam egy felmérést, ami arról szólt, hogy a bútorvásárlók 40 %-a nem álmai bútorát veszi meg, hanem abból az ötféléből az egyiket, amit akkor nézegetett, amikor belefáradt a tallózásba.

(Ezért a mondatért az internetmarketingesek engem megköveznek.)

Szóval minden erőnkkel azon vagyunk, hogy benne legyünk abban a körben, ahonnan választani fogsz. Bútort gyártani tudunk, szakembereink a legjobbak közül vannak, gépeink világszínvonalúak. Mindez adja a hátteret ahhoz, hogy tényleg komolyan megfontolandó érv legyen az INDORA kínálatából választani otthonod berendezését.

(Még valami: hiszünk a környezetvédelem fontosságában, de nem hiszünk a PET palackokból vagy raklapokból barkácsolt bútorokban. Könyvet se olvasnál, ha használt hullámkartonra lenne nyomtatva…)