Szombat délután, nyugi, én meg a hírek olvasgatása közben elszundítottam a dolgozószobámban lévő kanapén. Azt álmodtam, hogy egy kis villanyvasút kering körbe-körbe, zümmögve, amikor a gyerekek visszafojtott kuncogása vegyült az álombéli zümmögés hangjai közé. – Nyomd meg mégegyszer! – De apa azt mondta, hogy nem szabad. – Alszik. Nem látja meg. Ennek a fele se tréfa, gondoltam, miben mesterkednek ezek az ördögfiókák? Egyik szemem félig kinyitom. A szemben lévő, .

Régi családi fotókat nézegettem. Most az, hogy milyen aranyos kisgyerek voltam, mellékes, mert ez mégis csak egy bútoros content, úgyhogy nézzünk szét a lakásban! A 80-as évekbéli fiatal házaspárok álmai otthona, vágyai netovábbja egy csinos lakótelepi lakás volt. Ki nem találnátok, miért. Mert meleg volt a lépcsőházban. És viszonylagos tisztaság. Ez még a belvárosi, „polgári” otthonokhoz képest is minőségi dolognak tűnt. Aztán beléptél… beléptél, és mindjárt otthon érezted magad. .