Szombat délután, nyugi, én meg a hírek olvasgatása közben elszundítottam a dolgozószobámban lévő kanapén.

Azt álmodtam, hogy egy kis villanyvasút kering körbe-körbe, zümmögve, amikor a gyerekek visszafojtott kuncogása vegyült az álombéli zümmögés hangjai közé.

– Nyomd meg mégegyszer!

– De apa azt mondta, hogy nem szabad.

– Alszik. Nem látja meg.

Ennek a fele se tréfa, gondoltam, miben mesterkednek ezek az ördögfiókák? Egyik szemem félig kinyitom. A szemben lévő, úgy egy méter magas, térelválasztónak használt könyvespolc mögül jönnek a zajok. Zümmögés, vihorászás, aztán megint zümmögés.

Erre már kinyitottam a másik szemem is. Épp jókor. Folyamatos, halk zúgástól kísérve felbukkant kisebb gyerekem, Flóra kobakja, aztán kipirult arcocskája a könyvespolc mögül.

Négykézláb állt az elektromos íróasztalomon, még emelkedik, amikor a tekintetünk összetalálkozik.

– Peti. Azt hiszem, lebuktunk. Ébren van!

Csak semmi hirtelen mozdulat, gondoltam, rámosolyogtam.

– Szia apa. Jól aludtál?

– Szia kicsim, igen, csak nem álmodtam valami jót…

Közben Flóra zümmögve, leereszkedve eltűnt a könyvespolc mögött. A két gyerek egy szemvillanás alatt szaladt oda hozzám.

– Mit álmodtál? – kérdezte első Péter, vagyis a Peti. – Volt benne Vasgólem?

– Nem… Vasgólem nem volt benne. Két kisgyerek volt benne, akik rossz fát tettek a tűzre…

– Mi voltunk azok? – érdeklődött Flóra. – Mert akkor azt nem álmodtad. Tényleg mi voltunk…

– Na jó – ültem fel hirtelen a kanapén – Gyerekek! Még az eddigieknél is komolyabban mondom, hogy kérlek, lécci, lécci, ne játszatok az elektromos íróasztalommal, mert különben örihari. Annyira örültem, amikor megvettük. Tudjátok, hogy minden komoly munkát azon szoktam elvégezni. Fontos nekem, hogy…

– Fontos neked… hogy… mi?

Odaléptem az asztalhoz.

– Hol a laptop? Meg a papírjaim?

– Azok megvannak, odatettük a komódra.

Visszapakolok az asztalra. Laptop beállítva, csuklóm letámasztva, karom a szék karfáján.

Az asztal pereme alatti nyomógombbal kicsit emelek az asztallap magasságán. Arrébb tolom a laptopot. Kicsit még emelek az asztallapon. Így ni.

– Gyerekek! Ez munkaasztal. Ez a háziirodám.

– Nyugodtan mondd, hogy hómofix, tudjuk, hogy mi az – mondja Flóra.

– OK. Ez a hómofixem. Vagy hómofisz. Úgy talán még jobban is hangzik.

– Letörik, ha felmászom rá?

– Nem, nem törik le, ez egy Elex. Ez nagyon erős elektromos íróasztal.

– Tudjuk, mert…

– Ne! Nem szabad megmondani!…

– Miről lenne szó, ifjúság? – vonom fel a szemöldököm. – Nyugodtan elmondhatjátok. Bekapcsoltam a felejtőt, egy perc

múlva nem fogok emlékezni rá, bármit is mondtok.

– Anya már állt az asztalon.

– Mi a jó fenét csinált anya az asztalon állva? – fakadtam ki hirtelen. Aztán nagy levegő – Nem baj, csak úgy érdekelne.

– Becsavarta a villanykörtét a lámpába.

Kulcscsörrenés, ajtó nyitás-csukás szűrődik be. Aztán feleségem trillázó hangja:

– Hahó! Ki van itthon? Merre vagytok?

– Még 15 másodpercig tartsd kint – mondja hirtelen Peti Flórának, és már tereli is kifelé. Az odaszalad az anyjához, felugrik rá, nyakába csimpaszkodik.

– Úgy hiányoztál, anya, mi van a szatyorban?

Peti vadonatúj LEGO karórájának számlapját figyelve megszólal:

– Apa, mit is mondtam neked legutóbb?

– …hát, hogy odatettétek a komódra…

– Flóra, működik! Beengedheted!

Kislányom és anya egymás kezét fogva belépnek.

– Sziasztok! – köszön anya derűsen. Peti órás keze még felemelve, én előre bámulva, két karomat az íróasztalon tartva ülök mereven. – Mi történt? Rosszkor jöttem?

– A lehető legjobbkor jöttél, anya – kiáltja első Péter, és odaszalad egy puszira.

– Anya, itt helyeztük el apát – szólal meg Flóra. – Az íróasztalánál.

– Kétlem, hogy magától nem talált volna oda. Mióta megvettük ezt az Elexet, el nem mozdul onnan. Amikor nincs dolga, akkor meg csak úgy nyomogatja a gombokat, hogy le meg föl meg le…

Hangosan megköszörülöm a torkom:

– Milyen volt a torna? – terelem el a szót. – Ugráltatok le meg föl meg le meg föl, ugye?

Feleségem közelről vizsgálni kezdi az arcom.

– Úgy, úgy. Le meg föl meg le meg föl… Tényleg minden rendben?

– Na ugye, gyerekek, mondtam én…

Az Elex elektromosan állítható lapmagasságú íróasztal kimeríthetetlen ötletforrás. Nem csak dolgozni jó rajta. Egy jól beállított Elex mellett szárnyalni kezdenek a gondolatok.

Szerintetek ezt a blogot milyen asztalnál írtam?

Nem őrültem meg, hogy mást használjak, amikor itt van egy Elex!

Hómofisz? Digitális iskola? ELEX – mindenki íróasztala!